2020. szeptember

Idén rekordszámú, majd háromszáz jelentkezője volt a IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenynek, a fiatalok többsége kiváló videófelvételeket küldött, így a zsűri a korábbinál is több versenyzőt, 116-ot juttatott be az elődöntőbe. Arra azonban, hogy az ifjú szopránok, mezzók, altok, tenorok, baritonok, basszusok élőben is bemutassák és összemérjék tudásukat, egy esztendőt várni kell, hiszen a seregszemle a tervek szerint 2021. augusztus végén kezdődik. A halasztásról, arról, hogyan fogadták ezt az énekesek, s mindez milyen következményekkel jár, Marton Évával beszélgettünk, aki arról is mesélt, ő maga hogyan viselte a karantén hónapjait.

2020. január

A 2020. szeptember 6-13. között rendezendő, 70.000 Euró összdíjazású megmérettetésre március 16-ig lehet jelentkezni videofelvételek beküldésével.

 

2019. november

Marton Éva: „A művész tehetségének érvényesítése pályafutásom tükrében.                            A család, a közösség, az iskola és egyéb tényezők szerepe egy művész karrierjének felépítésében.”

Parlament 2015. 12. 09.:

Tisztelt Hallgatóság! Hölgyeim és Uraim!