A Zeneakadémia meghirdette a II. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt

A 2016. szeptember 19-25. között rendezendő, 42.000 Euró összdíjazású megmérettetésre április 27-ig lehet jelentkezni videofelvételek beküldésével.

A Zeneakadémia második alkalommal meghirdetett saját szervezésű nagyszabású nemzetközi versenye ezúttal is négy fordulós lesz. Az előválogatóra legkésőbb 2016. április 27-ig jelentkezhetnek a verseny honlapján a 18-32 éves hölgyek illetve 18-35 éves urak. A jelentkezési anyag részeként feltöltendő egy barokk és egy más korszakból származó szabadon választott, zongora vagy zenekari kísérettel előadott ária. A Marton Éva vezette előzsűri döntéséről 2016. május 20-ig küld tájékoztatást a verseny titkársága.

Az őszi élő fordulókba továbbjutó versenyzők – a 150€ jelentkezési díjat csak nekik kell megfizetniük – egy Liszt-dal és hét ária előadásával mérettetik meg magukat. A darabokat kívülről, eredeti hangnemben, eredeti nyelven és a teljes verzióban (amennyiben az áriához tartozik, akkor a recitativót, a cabalettát és a strettát is beleértve) kell előadniuk. A 2016. szeptember 19-25. között a nagy-közönség előtt zajló fordulók és a döntő helyszíne a Zeneakadémia lesz, s a versenyt az élő internetes közvetítésnek köszönhetően Magyarország és a világ minden pontjáról követhetik majd az érdeklődők. A gálának a Magyar Állami Operaház ad otthont, a döntőben és a gálán a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara működik közre Kocsár Balázs vezényletével. A 42.000€ összértékű díjak mellett számos különdíjat – köztük a Magyar Művészeti Akadémia Marton Éva-díját, koncertfelkéréseket és ösztöndíjakat – vehetnek át a legkiválóbbnak bizonyuló versenyzők.

A magyar kormány által biztosított támogatásból megrendezendő verseny Marton Éva vezette zsűrijébe az operavilág olyan magyar és nemzetközi kiválóságai kaptak meghívást, mint Miguel Lerín, az európai operaélet egyik legbefolyásosabb menedzsere, Vittorio Terranova, a F. Tagliavini operaverseny művészeti vezetője, Christina Scheppelmann, a barcelonai Teatro Liceu főigazgatója, Sung Bin Kim, a Daeshin University zeneművészeti karának dékánja, Anatoli Goussev, a La Scuola Musicale in Foro Buonaparte di Milano professzora, Honghai Ma, a sanghaji Központi Zeneakadémia professzora, illetve Meláth Andrea, a Zeneakadémia Ének Tanszékének vezetője és Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. A részletes versenykiírás, a jelentkezéshez szükséges tudnivalók, és az online jelentkezési felület a verseny honlapján, a martoncompetition.hu oldalon találhatók meg. A Zeneakadémia 140 éves történetének első saját rendezésű nemzetközi versenyét, az I. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyt 2014. szeptember 16-21. között bonyolította le. Az előkészületek 2013 őszén kezdődtek meg: az arculatépítéstől a honlapfejlesztésen át a meghirdetést támogató komplex, többlépcsős print és online médiakampányon át a teljes kiadvány- és marketingeszköz-portfólió és a díjak kialakítása, majd a verseny dokumentációja és kommunikációja a Zeneakadémia kommunikációs csapatának feladata volt, a névadóval, a Zeneakadémia a verseny lebonyolításáért felelős kulturális igazgatóságával és a versenytitkársággal szoros együttműködésben. A verseny honlapján 2014 januárjától lehetett online jelentkezni. Március végéig közel 150 énekes küldte el az anyagait a világ öt földrészének 37 országából. A Marton Éva vezette válogató zsűri 77 énekest – köztük 11 magyar fiatalt – tartott érdemesnek arra, hogy az élő fordulókban is megmutathassa tudását. A zsűri tagjai a nemzetközi operaélet befolyásos szereplői – köztük Pål C. Moe producer, a Bayerische Staatsoper és a Glyndebourne Festival casting menedzsere, valamint Peter Mario Katona, a londoni Royal Opera House casting igazgatója – voltak, a zsűrielnöki feladatokat maga a névadó látta el. A 2014 szeptemberében, telt ház előtt megrendezett ötnapos verseny döntőjébe 12 fiatal jutott, ahol a MÁV Szimfonikus Zenekar kísérte őket Medveczky Ádám vezényletével. A megmérettetés 15 ezer euróval járó nagydíját (Grand Prix) Vörös Szilvia, 12 ezer eurós pénzjutalommal járó első díját a 29 éves román Alexandru Aghenie nyerte. A kilencezer euróval járó második díjat és a közönségdíjat a 30 éves ukrán Tetiana Zhuravel kapta, míg a harmadik, hatezer eurót érő harmadik helyen Marcelina Beucher 28 éves lengyel szoprán végzett. Az MTVA a Zeneakadémia megbízásából 90 perces riportfilmet készített a versenyről, melynek döntőjét élő streamelt adásban is lehetett követni. Az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny archívuma és multimédiás anyagai megtekinthetők a verseny martoncompetition.hu címen elérhető honlapján.