„a komplett, originál angol szöveg magyar fordítása csak Marton Évára vonatkozik.”
Először 1982. szeptember 25-én történt velem a Metropolitanben, mikor Marton Éva először alakította a Gioconda címszerepét.
A nézők három felvonáson keresztül méltányolták Marton Éva mélyen átélt alakítását, lenyűgöző magasságait és mély, érdes mellhangjait. De miután előadta a méregária ("Suicidio") egyik valaha hallott legizgalmasabb interpretációját, a közönség szűnni nem akaró éljenzésben, ,,brava" kiáltásokban és fanatikus tapsviharban tört ki. Végül, hogy lezárja az ovációt és az előadás folytatódhasson, Marton elképzelhetetlen dolgot tett és szembement a sarkalatos MET - elvárással: egy rövid másodpercre megtörte a szerepformálást és elismerve az ünneplést, köszönő mozdulatot tett a fejével, és még egy rövidebb éljenzés után folytatta. Ez volt az első valódi díva-élményem operaházban.
Az igazi díva a saját szabályai szerint játszik és általában a rajongók részesednek ennek az előnyeiből. Ha mégis megvalósul ez a mindent egy lapra feltevő kockázatosság, amely egyre ritkább a jelen évtizedek hűvösen elüzleiesedő operaházi légkörében, akkor, gyémántként vagy bársonyként emelkedik ki.....
Marton Éva (balra) a Gioconda 1982-es Metropolitan-előadásában
Francesa Zambello: "Az 1980-as években én készítettem a San Francisco-i operaház összes előadásának feliratozását, így a Ring-ciklusét is. Brünnhilde Marton Éva volt. Emlékszem, mennyire lenyűgözött élőben az énekművészete a zárójelenetben. Pályája fénypontján állt akkor és az alakítása az elképzelhetetlen őserő meghatározó pillanata volt - hihetetlen nyers energiával. Senki sem mondta: "Birgitet kellett volna hallanod."