II. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny

2016. szeptember 19. és 25 között tartják meg a II. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyt a Liszt Ferenc Zeneakadémia rendezésében. A díjnyertesek gálaestjére a Magyar Állami Operaházban kerül sor. A neves énekművészekből és managerekből álló zsűri elnöke és háziasszonya Marton Éva lesz. Az énekverseny fővédnöke Áder János köztársasági elnök. A verseny előkészítése, szervezése folyamatban van.

Marton Éva a zsűriben

Marton Éva harmadik alkalommal vesz részt, mint a nemzetközi zsűri tagja, a 2015. augusztus 17 és 26 között Szent Péterváron sorra kerülő „10. Elena Obraztsova Nemzetközi  Énekverseny  fiatal operaénekesek számára”. Ez egyben megemlékezés is lesz az ez év januárjában elhunyt világhírű orosz énekesnő tiszteletére, akivel számos alkalommal szerepeltek együtt és jó barátságban voltak.

Budapest díszpolgára

A képviselők döntése alapján Budapest díszpolgára lett Hámori József Széchenyi-díjas biológus, Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, Rudas Ferenc korábbi válogatott labdarúgó, Portisch Lajos, a nemzet sportolója címmel kitüntetett sakkozó, valamint Rudolf Péter és Bálint András, akik egyaránt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészek. A Fővárosi Közgyűlés a díszpolgári címmel együtt bruttó egymillió forintot adományoz. A felsoroltakon kívül posztumusz kapott díszpolgári címet Kerkápoly Endre mérnök és Varga Zoltán magyar olimpiai bajnok labdarúgó.